Bár a Kingpin kiadó Batman-sorozata a végéhez közeleg, a Denevérember nem vész el, csak átalakul: változó hosszúságú kiadványokban, néhány havonta fognak megjelenni a különféle történetek Bruce Wayne kalandjaival. A korábbi kiadások olyan meghatározó történeteket publikáltak a magyar olvasóknak, mint a Gyilkos Tréfa, a Sötét Lovag visszatér, vagy a személyes kedvencem, a Föld-1. Csak nemrégiben került bejelentésre, hogy a következő különszám a 2007-es megjelenésű Batman/Lobo közös sztorit jelenteti meg, Sam Kieth történetével és rajzaival.

A Wayne-kúriában Batman éppen egy kis pihit tervez beiktatni két megalomániás szupergonosz felhajtása közé, amikor egy számára ismeretlen nő, akit Astrellának hívnak, telepatikusan közli vele, hogy a kanapé helyett 7,2 fényévnyire teleportálja őt a Földtől. Az űrállomáson dióhéjban ismerteti vele egy Sophie nevű hölgy, hogy merre az arra. Lényegében egy olyan fertőzéssel állnak szemben, ami kizárólag a nőkre hat, és tudatzavart idéz elő. A hatása alatt törni-zúzni kezdenek a delikvensek, illetve eszeveszett tombolásba kezdenek, hullahegyeket hagyva maguk mögött. Pont Batmannek való feladat.

Egyedül azonban még a Sötét Lovag sem elég ehhez, és kénytelen összefogni a nagydumás metál-behemóttal, Lobóval, hogy pontot tegyenek az ügy végére. Ő persze csak az esetleges pénzjutalom miatt jött (hali, Deadpool), de hát a cél szentesíti az eszközt, így belevágnak a kalandba. Az ő szövege hivatott szolgáltatni a képregény poénosabb részeit, ami hol sikerült, hol nem, annyi bizonyos, hogy jó nagy tirpák ez a figura. Sokszor még nem volt hozzá szerencsém, egy-két mellékszereplését olvastam eddig. A megszólalásai viszont a legkülönfélébb sutyerák-szlenget hívják életre, ám Kieth nem mindenhol találta el az egyensúlyt, vékony határon mozog a figura a humor és a fárasztó megszólalások mezsgyéjén.

A képi világ viszont az egyik legnagyobb pozitívuma a történetnek, imádom az efféle groteszk és elrugaszkodott ábrázolásmódot. Elég csak megnézni a borítón a különös lazasággal újraértelmezett denevérjelet Batman mellkasán, vagy a hatalmasra rajzolt füleket a maszkon. Imádom, vizuális orgia felsőfokon. A sztorival igazából elvoltam, különösebben nem vitt magával, de azért gyengének sem mondanám. Mindenesetre a furcsa, ám annál magával ragadóbb hangulat, és az elnagyolt, stílusos rajzok bőven elegek voltak ahhoz, hogy belemerüljek a történetbe. Kieth feldobta a nemek között egyenlőség kérdéskörét, amihez a befejezés is szépen asszisztál.

A rajzok miatt még biztosan elő fogom még venni ezt a kötetet.

"Azt hogy a rücsökbe csináljuk?" Lobo